A LÓ, A RÓKA ÉS AZ OROSZLÁN

Aesopus: A ló, a róka és az oroszlán

Volt egyszer egy ló; hosszú ideig derekasan szolgálta a gazdáját, hanem aztán szép lassan megöregedett, és már nem bírta nagyon a munkát. Akkor a gazda azt mondta neki: 
- Kivénhedtél, öreg jószág, semmi hasznodat sem vehetem többé. Mehetsz hát, föl is út; le is út; de ha bebizonyítod, hogy még van erő benned, és ide bírsz hozni egy oroszlánt az udvaromba, szorítok neked egy kis helyet az istállómban. Világgá ment nagy búsan szegény öreg ló; ment egyenest az erdőbe, hogy itt legalább megvédjék a lombok az esőtől; közben azon tűnődött, milyen hálátlan a világ; s milyen kegyetlenül elbántak vele öregségére. Egyszer csak; ahogy ment, mendegélt, valaki megszólította: 
- Hát te mit lógatod a fejedet? A róka volt. - Keserves; nagy okom van nekem arra, hogy a fejemet lógassam! - sóhajtotta a ló, és elmondta a rókának, mit mondott a gazda. 
- Mi sem könnyebb ennél! - mondta a róka. - Majd én segítek neked; csak ügyelj a szavamra, és fogadd meg a tanácsomat. Egyelőre semmi mást nem kell tenned, mint leheverned itt az ösvény mellett, mintha halott lennél. A ló elnyúlt az ösvény mellett, és holtnak tette magát, a róka meg szaladt az oroszlánhoz, aki ott lakott nem messze egy barlangban. - Egy döglött ló fekszik az ösvény mellett - mondta az oroszlánnak. - Gyere érte, soha nem jutottál még ilyen olcsón ilyen dús lakomához! Az oroszlánnak nem kellett kétszer mondani; ment a rókával, meglátta a lovat, örömében hörrent egyet, és nyomban neki akart esni. - Várj csak! - mondta a róka. - Ha itt elkezdesz lakmározni, még meglát a vadász; és beléd ereszt egy golyót. A barlangodban sokkal nyugodtabban elfogyaszthatnád ezt az ajándék ebédet. 
- Az igaz - hagyta helyben az oroszlán -, de hogy vigyem a barlangomba? 
- Majd én segítek - mondta a róka. - Hozzád kötöm a lovat; és behúzhatod az odúdba. Csak légy türelemmel, és tégy mindent úgy; ahogy mondom. Azzal a ló farkához kötözte az oroszlán két lábát; majd miután jó erősen megkötötte, úgyhogy az oroszlán mozdulni sem bírt, rászólt a lóra: - Rajta, szürke, húzzad! A ló fölugrott, kocogni kezdett a gazda háza felé, húzta maga után a farkához kötött oroszlánt. Az oroszlán bömbölt, ahogy a torkán kifért, de szabadulni nem bírt, olyan jól megkötötte a róka. A gazda előjött házából a rettentő üvöltésre; látta, hogy hozza a ló az oroszlánt; elrémült, aztán elszégyellte magát; az oroszlánt keményem gúzsba kötötte, a lovat meg bevezette az istállóba, tiszta szalmát terített alája; s élete fogytáig jóltartotta.  

Forrás: http://www.lovasok.hu/index.php?i=16294

BANDI PÓNIJA

Linda Jennings: Bandi pónija

Bandinak volt egy pónija. Pirítósnak hívták. Bandi nagyon szerette a pónit, mindennap megfésülte a sörényét, gondosan ápolta a szőrét. Bandi testvére, Pista sokat csúfolta Pirítóst.

- Túl kicsi. Semmire se lehet használni. Nem tudja átugrani a kerítést sem. Olyan kövér, sose nyersz vele versenyt.

Bandi nem törődött a csúfolódással. Pirítós kitartóan ügetett az ösvényeken, és nagyszerű barát volt. Ki akart versenyt nyerni vele? István mégsem hagyta abba a csúfolódást. Néha még anya és apa is kinevette Pirítóst, hogy ilyen jó húsban van.

- Inkább Hordónak kéne hívnod - mondta apa -, nem Pirítósnak.

Azon a karácsonyon a havazás nem akart elállni. Apa az ablakból nézte, hogy hull egyre jobban a hó.

- Ha nem áll el - mondta -, nem tudok elmenni kocsival a nagymamáért, még az ajándékokat sem tudjuk elvinni neki.

Bandi szülei minden karácsonykor ajándékokat vittek a nagymamának. Karácsonyeste a nagymama örömmel bontotta ki a csomagokat. Kisgyermekkorára emlékezett, Németországra, ahol ez volt a szokás. Karácsony első napján aztán ő jött át Bandiékhoz ebédre.

Most úgy látszott, ezt a karácsonyt ajándékot és családi ebéd nélkül, egyedül kell a nagymamának töltenie.

- Nagyon csalódott lesz szegény - mondta anya.

Bandinak mentő ötlete támadt. - Talán hasznát vehetnénk Pirítósnak - mondta.

István nevetni kezdett. - Ez a négylábú karácsonyi kalács? Miben tudna ez segíteni?

- Karácsonyeste elviszem vele az ajándékokat - mondta Bandi. - Pirítósnak nem számít a hó. Másnap meg apa megy el Pirítóssal. Fölülteti rá a nagymamát, elhozza hozzánk.

István már nem nevetett, anya és apa is gondolkodóba esett.

- Nincs olyan messze, hogy ne érnél vissza sötétedés előtt - szólt anya.

- Figyelj jól az útra! - mondta apa. - Még látható a csapás.

Bandi felült Pirítós hátára, és elindult az ajándékokkal a nagymamához.

Karácsony reggel pedig a nagymama fölvette a legszebb ruháját. Fölült Pirítósra, akit apa kötőféken vezetett hazáig. Hullhatott a hó szakadásig, mégiscsak a családdal együtt fogyaszthatta el a nagymama a karácsonyi ebédet.

(Forrás: http://www.lovasok.hu/index.php?i=58656  - Linda Jenings: Kedvenc karácsonyi könyvem - Officina Nova, 1993. Ford.: Oláh János) 

A LUSTA LÓ

Claudi2000: A lusta ló


Volt egyszer egy gazda, s annak volt három lova. A legkisebb volt a leglustább.

A gazda egy nap kiment a földjére dolgozni a három lóval. Amint a legkisebbet szerette volna, hogy dolgozzon, a ló lefeküdt.

- Jaj de lusta vagy, Pisti! - mondta a gazda a lusta lónak.

Nagy nehezen felállt, de dolgozni nem akart sehogy sem. A másik kettőnek kellett dolgoznia felváltva.

Mikor hazamentek a két idősebb ló, Panni és Sára már nagyon fáradtak voltak.

- Miért vagy ilyen lusta, Pisti? - Kérdezte Panni Pistitől.

- Csak mert nem tetszik a munka. - jelentette ki.

- De dolgozni minden lónak kell, azért vannak a lovak a világon. - mondta Sára.

De mire Sára ezt kimondta, Pisti már el is aludt.

Másnap reggel a gazda dühösen ment be az istállóba. Pistire kezdett kiabálni, ami azzal végződött, hogy elzavarta Pistit a háztól.

A lusta ló szomorúan ballagott egy kis erdőben. Egyszer csak egy lovakból álló csordával találkozott.

- Szia! Hát te hogy kerülsz ide?  - kérdezte a vezér.

- Elzavart otthonról a gazdám, mert nagyon lusta vagyok. Nem szeretek dolgozni.  - fejezte ki magát Pisti.

- Mi sem szerettünk  dolgozni. Minket is a gazdáink küldtek el otthonról. - mondták kórusban.

- Beállhatok közétek? - kíváncsiskodott Pisti.

- Hogyne - mondta a vezér örvendezve.

- Na és mit csinálunk most? Mondjuk aludhatnánk. - javasolta a lusta ló.

- Igen. Most azonnal. Ezzel ünnepeljük, hogy beléptél hozzánk. - mondta boldogan az egyik.

Mikor a lovak elaludtak, farkasok garázdálkodtak körülöttük. Az egyik ló észrevette a farkasokat. Halkan értesítette a többieket is. A lovak nagyon megijedtek és elfutottak.

Pisti más irányba futott, ezért elkeveredett az erdő szélére. Ott találkozott egy magányosan kullogó lóval.

- Te ki vagy? - kérdezte a szomorú ló.

- Én Pisti vagyok, a lusta ló. Nem láttál erre egy lovakbol álló csordát? - érdeklődött Pisti.

- Nem. Én Irisz vagyok. Már hallottam rólad. Téged zavart el a gazdád otthonról. Én is abban a faluban lakom ahol te. Eltévedtem a gazdámtól, és nem tudom merre kell visszamenni. - panaszolta el Irisz.

- Én segítek, csak segíts, hogy ne legyek ennyire lusta. - kérlelte Iriszt Pisti.

- Jó, beleegyezem.  - mondta Irisz.

Irisz megtanította pár nap alatt Pistinek, hogy hogyan legyen dolgos ló. Pisti és Irisz visszamentek a falujukba.  Pisti gazdája először nem akarta visszafogadni őt, de végül adott neki még egy esélyt. Mikor bebizonyította, hogy milyen dolgos ló lett, a gazdája nagyon megdicsérte őt.

Ezentúl Sárinak és Panninak nem kellett annyit dolgoznia, mert Pisti nagyon dolgos ló lett. Ezután boldogan éltek amíg meg nem haltak.
(Forrás: http://the-best.blogger.hu/2012/10/07/1-mese-a-lusta-lo )